Második.

by - október 24, 2018



Tudjátok, van a kínos helyzet, mikor valaki olyannal találkozol, akivel régóta nem s anno mikor még többször találkoztatok sem voltatok olyan jóban. Álltok csak egymás mellett a két kínos ’szia’ után és ő megkérdezi Tőled:’Mi újság veled?’. Na, most erre mi a jó válasz, de komolyan? Ha azt mondod, hogy: ’Jaj semmi és veled?’ Akkor Ő is kínosan válaszolni fog, hogy semmi s véget ér a beszélgetés… Viszont, ha elkezdesz neki mesélni az is milyen furcsa nem? Hiszen ezer éve nem láttátok egymást most kezdj el neki szépen regélni, hogy ’Képzeld összejöttem egy sráccal, de aztán szétmentünk meg közben voltam nyaralni itt és itt, ja meg dogoztam is, de most már nem ott dolgozom…blablabla’ És csak mondod és mondod ő meg csak áll és bámul rád bután és azon gondolkodik,hogy jobbra vagy balra fusson-e.
Na, szóval ebben a kínos helyzetben érzem most én is magam ugyanis fogalmam nincs, mit mondhatnék.. Azt hogy sajnálom vagy hogy elnézést,hogy eltűntem ?  Ez elég gyenge szöveg lenne annak ellenére, hogy tényleg sajnálom.
Nagyon szépen elgondoltam, hogy majd, na, minden héten egy poszt, mert annyi minden történik velem. Utóbbi szerencsére igaz is, hiszen egy nagyon izgalmas nyarat tudhatok a hátam mögött azonban ennek az volt a hátránya, hogy ismét elhanyagoltam azon tervemet, amiért a blogot is indítottam. De sajnos ezzel már nem tudok mit tenni, így történt s most igyekszem visszatalálni ahhoz, amit nyáron elkezdtem.
Ugyan nem panaszkodhatom hisz, ahogy korábban is mondtam nagyon tartalmas nyarat tudhatok, magam mögött mégis azt kell, mondjam voltak jobb s rosszabb időszakok is. Sajnos most megint az utóbbi van, de nem szeretném, hogy ez befolyásolja az összes írásom. Szeretném, ha a blog valóban engem tükrözne, azaz bolondos lenne s jókedvű egy csipetnyi furcsa humorral.
Így úgy gondoltam szépen a nyár elejétől kezdve leírok Nektek mindent. A jó s a rossz, a kevésbé izgalmas és a nagyon kalandos dolgokat is. Meg persze szeretnék egy kis új tartalmat is belevinni a dolgokba. Könyvajánlót, sulis dolgokat esetleg régebbi utazások történeteit, ami Titeket érdekel,így ha bárkinek bármi ötlete van, azt szívesen látom :)
Hát ennyi volna ez az „életben vagyok amúgy” bejegyzés J
S, hogy ki várható a jövőben? Nem merek ígérni semmit csak annyit, hogy lesz szó barátságról, szerelemről és még munkahelyváltásról is :)
Remélem velem tartotok majd!

Csodás napot ! :)




You May Also Like

0 megjegyzés