A gondolataim, a Normafa és a kávé története
Általában egy adott pillanatban nagyon jól meg tudom fogalmazni a gondolataim. Sőt még azt is hogy hogyan vetném őket papírra. Higgyétek el így volt ez most is de mire leültem ,hogy megírjam ezt a bejegyzést összekuszálódtak a gondolataim. Pedig igazán frappánsan akartam elkezdeni. A "mókás" az ,hogy tudom miről szeretnék írni csak nem tudom ,hogyan. Ámbár ha már ilyen csodásan elkezdtem akkor inkább csapjunk is bele nem ?
Nem tudom ki hogy áll az egyedülléttel. Ismerek pár olyan embert, aki szeret egyedül lenni. Elmennek egyedül meginni egy kávét vagy sétálni vagy bármi olyat csinálni ,amiről mindenki azt gondolja ,hogy közös program. Úgy vélem ők igazán bátor emberek. Mindig is szerettem volna közéjük tartozni de nem tudtam egyszerűen egyedül csinálni semmit. Kirázott a hideg ha arra gondoltam ,hogy nekem egyedül kell meginnom egy kávét más emberek előtt. Azt gondoltam ,hogy nem fogom kibírni ,ahogy rám néznek. Beképzeltem ,hogy biztosan megvetnek majd s arról susmorognak a hátam mögött ,hogy mennyire "gáz" már hogy nincs senkim ,akivel mondjuk beszélgethetnék egy tea mellett.
Sokáig éltem ebben a hitben. Szinte rettegtem az egyedülléttől. Inkább elmentem hajnalokig bulizni úgy,hogy nagyon fáradt voltam mintsem ,hogy egyedül kelljen álomra hajtanom a fejem a sötétben az albérletben. De nem attól féltem, hogy valaki bejön vagy kirabolnak (na jó attól is picit) de inkább magamtól. Remélem ez nem hangzik nevetségesen... Féltem,hogy elkezdek gondolkodni a dolgaimon ,amik nem igazán úgy alakulnak ,ahogy szeretném. Ezekről majd később mesélek mert most még nem érzem azt, hogy meg tudok/ akarok osztani másokkal mindent ,ami velem történt. No semmi olyan dolog ,ami egy lánnyal ne történne meg ,csak valahogy ezek mind-mind nagyon balul sültek el és irtó nagy sebet hagytak a szívemen. A befoltozásuk most kezdődött el és ezért is szeretném elmesélni ezt a dolgot velem meg az egyedülléttel. Vissza is kanyarodom az eredeti fonalhoz.
Szóval én meg a kis gondolataim... nem voltunk jó barátok.. ha találkoztunk mindig sírás a vége. Még akkor is ha csak egy 10 perces útról volt is szó. Sokat sírtam sajnos tömegközlekedésen vagy haza fele sétálva este a munkahelyemről.. De egy kicsit megelégeltem a dolgot valamint egy nagyon édes barátnőm ,akit az egyszerűség kedvéért nevezzünk Halinak, ráébresztett ,hogy kell nekem az ,hogy tisztázzam végre magammal a dolgokat. Így hihetetlen dolgot tettem.. Na jó túlzok . Csak egy számomra különleges dolgot ..hovatovább nem is egyet hanem kettőt! Megvallom kicsit büszke vagyok magamra. Bár ez egy hosszú és rögös út lesz és én körülbelül a legeslegelső kis kavicsnál tartok de ráléptem az útra s úgy vélem ez a fontos. De hogy hogy is történt vagy miért ,azt szeretném leírni.
Szóval képzeljétek vasárnap elvittem magam kirándulni. Felbuszoztam a Normafára ,ahol sétáltam egyet és persze ,hogy sírtam majd lebuszoztam a Széll Kálmánra s villamossal átszeltem a fél várost. Nagyon klassz volt. Főleg a séta. Igaz , nem túl klassz ,hogy pityeregtem de szerintem simán belefér. Átgondoltam pár dolgot és meg is fogadtam néhányat magamnak. Az egyik az volt ,hogy több időt töltök egyedül. Tényleg ,meg kell ismernem magam ahhoz, hogy tudjam mit szeretnék. ( Tudom..tudom mekkora közhelyekkel dobálózom itt ) Így ma reggel újabb kis "ismerdmegmagadkislány" kirándulást tettem. Az egész úgy indult, hogy háromig forgolódtam majd nagy nehezen elaludtam s 5:50-kor kipattant a szemem és tudtam ,hogy ez nem az a pillanat ,mikor megfordulok s minden rendben alszom tovább hanem az ,amikor valamit tennem kell. Így hát felöltöztem s elmentem a munkahelyem melletti kávézóba és kértem egy teát no meg egy pohárkrémet és jóízűen elfogyasztottam teljesen egyedül a napsütötte teraszon. Egyedül voltam és nem féltem. Nem érdekelt ,hogy néznek rám a munkába siető emberek. (Pedig elég furának tarthattak ..ugyanis ott ültem egy hely teraszán a Móricz közepén ,ami amúgy csak kettőkor nyit és teljesen le van zárva... Na mindegy) Klassz volt nézni őket. Ahogy feléled az egész körtér. Meg amúgy is ..nagyon szeretek a munkahelyemen lenni főleg akkor mikor még nincs ott senki.. olyan szép csendes.. De majd erről is lesz egy külön kis iromány ,hisz meg ér jó néhány karaktert :) Amikor haza sétáltam ,úgy döntöttem még körbesétálom a Feneketlen tavat is. Nagyon szép volt és nyugodt. Ahogy lépegettem a járdán találtam egy tollat a földön. Magányosan hevert ott s rögtön fel is vettem ugyanis én is épp oly egyedül üldögéltem pár perccel előbb. Azonban semmi szomorúság nem volt bennem ,hanem inkább öröm ,hogy ezt is megcsináltam. Így széles mosollyal a kezemben egy aprócska tollal sétáltam haza...
Tudom kicsikét hosszú lett ez a bejegyzés de szerettem volna mindent részletesen leírni, hátha valakinek segítek ezzel. Személy szerint nekem csudajó érzés,hogy leírhatom ,hogy belekezdtem ebbe a kalandba ,amelynek a végén egy irtó klassz dolog vár rám :) (Bocsi a rengeteg közhelyért tényleg)
S íme egy-két kép a kis kirándulásaimról.
Csodás napot ! :)
 |
| Nem lennék önmagam ha nem tennék ki egy szép felhős képet :) |
 |
| A reggeli |
 |
| Mesés Budapest |
0 megjegyzés